JÉZUS NEVÉNEK EREJE

....és olyan sok embert találtam – még Isten szolgái között is – akik nem ismerik fel a sötétség őket körül vevő hatalmait, az ördögöt és a démonokat, és nem tudják, hogyan kell velük szembenézniük. Ezért határoztam el egy misszionárius barátom kérésére, hogy ezen a területen szerzett tapasztalataimat leírom, hogy másoknak is segítségül lehessen.
Valamelyik ország misszionáriusairól kértek tőlem véleményt. Azt feleltem: „Mindent odaadtak, de nem vettek el mindent. Feláldozták hazájukat, idejüket, pénzüket, kényelmüket és még ennél is többet, de nem vették át mindazt a gazdagságot, amit a Szentírás Isten ígéretei kimeríthetetlen kincstárának a teljességéből kínál fel nekünk. Sokan nem ismerik a két felbecsülhetetlen fegyvert: A Bárány vérében rejlő szabadító és győztes erőt, és azt a jogot, ami minden megváltotté: igénybe veheti Jézus csodálatos nevének erejét.” Penn-Lewisné azt mondja: „A pogányok ismerik a gonosz szellemek létezését, de a misszionáriusok csak babonának és tudatlanságnak bélyegzik. Pedig a tudatlanság éppen a misszionáriusokat vakította meg, úgyhogy éppen a sötétség hatalmai miatt nem látják az Írásnak azokat a kijelentéseit, amelyek a sátáni hatalmakra vonatkoznak.”

http://www.istenkereso.hu/letoltesek/tanitasok/Corrie_Ten_Boom_-_Jezus_nevenek_ereje.pdf