Hogy mi változtatta meg gyökeresen a látásomat az evangelizációval kapcsolatban? Egy dokumentumfilm. A Csendes-óceánon körülkerítettek egy hatalmas részt hálókkal, és elnevezték halfarmnak.



Utána több tízkilométeres körzetből milliós halrajokat tereltek be a hatalmas karámba.



Persze ezt ezek a halrajok nem akarták, keményen ellenálltak, mert megvolt a saját útvonaluk, és ösztönösen arra tartottak.



A hal-cowboyok szonárokat helyeztek el a halrajok útvonalán, ami kényszerítette őket az útirányuk megváltoztatására.



Minden egyes szonár (ez ultrahangokat ad ki, amit a halak nem bírnak elviselni) irányváltoztatásra kényszerítette a csapatot, mígnem a karám bejáratához jutottak, mely bezárult mögöttük, miután áthaladtak rajta.

Emberek halászaivá teszlek benneteket - mondta Jézus.
Máté 1:17



Tehát nem pecázni megyünk, hanem halászni fogunk.



Az írás szerint az apostolok egyszer 153 halat fogtak, amikor Jézus utasításait követték.
János 21:6-11 ***** (bibliaidézetek legalul)



Bizonyos tájékoztatások szerint 153 halcsalád létezik a Földön, és ez kapcsolódik ahhoz a parancsolathoz, hogy:
Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot MINDEN teremtésnek. Márk 16:15
Az apostolok saját elképzeléseik által való halászata nem eredményezett egyetlen halat sem, pedig ugyanazon a helyen voltak.

Tehát nem az a cél, hogy semmittevésben töltsük el az életünket.



Hanem halászokat képezzünk ki (tanítványokat), akik kimennek a tengerre a halrajok közé, és befogják őket.



Tehát nem hanyagoljuk el Jézus parancsát hogy "MENJETEK, HIRDESSETEK, GYÓGYÍTSATOK, ŰZZETEK stb..."
Hanem felkeressük őket és odamegyünk hozzájuk.

A mikrofonokkal való evangelizálás akkor működik igazán, ha a berendezéseket és az erősítőket az emberek összecsődítésére használjuk.
Mert a mikrofonos evangelizáció működhet Afrikában, hiszen ott az egy szokatlan dolog.
Kint a pampán megjelenik egy hatalmas sátor, és a sivataglakók odaözönlenek.
És olyan élményben lesz részük, amit eddig nemigen tapasztaltak meg.
De Magyarországon más a helyzet.
Az ország hazugságban élt és él.
És ezt a hazugságot majdnem mindig mikrofonon keresztül juttatták el hozzájuk.



Tévén, rádión, gyűléseken keresztül.
Tehát a mikrofon, mint szimbólum, negatív töltésű lett.
Kivételt képez itt a zene.
Erre özönlenek az emberek, mert abban szabadság van, tánc, éneklés.
Tehát a mikrofonos evangelizációs összejöveteleket jobb átszőni sok zenével, hogy a negatív kisugárzást leromboljuk.

Filmek.
Az utolsó években megjelent sok tucat keresztény film Magyarországon, pár ember önfeláldozó munkája által.
Olyan anyagok jutottak be az országba, melyek eddig ki voltak rekesztve, számunkra nem léteztek.


Az utolsó bűnevő című film

Mert keresztény filmek nem léteztek Magyarországon eddig (kivéve egy elenyésző hányadot).
Filmklubok tucatjai alakultak, pillanatok alatt.
Mert nagy az éhség az evangélium iránt.
Az emberek rossz körülmények között tengetik az életüket, és ilyenkor mindig nagy az éhség az evangélium iránt.

A kérdés persze az, hogy megkapják-e az üzenetet?
Hajlandóak vagyunk-e kimenni a tengerre és kivetni a hálónkat?
Hajlandóak vagyunk-e szonárokat kihelyezni a halrajok útjába (ez lehet szórólap, bizonyság, átmásolt videó stb...) és beterelni őket a karámba (ez lehet egy honlap, tele keresztény filmekkel, egy filmklub vagy egy gyülekezeti rendezvény)?



Vagy csak a partról akarunk kényelmesen pecázgatni.
Nekünk kell szeretni őket, annyira, hogy feladjuk az életünket, és az éjszakába is bemegyünk utánuk, vagy akár börtönökbe.
És nem csak ott horgászunk, ahol megszoktuk, hanem ott halászunk, ahova Jézus mutat, ott, ahova Jézus vezet.
Áldjon meg az Úr téged ebben.

Írta: KMA (Las), 2011

Ui: a cikknek még nincs vége.
Ha van valami érdemi mondanivalód, ami a közösség építését szolgálja, leközöljük a cikk alján.








**** Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.
És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.
És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk.  Luk. 5:4,5,6

***** Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták azt a halaknak sokasága miatt.   
Szóla azért az a tanítvány, a kit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van ott! Simon Péter azért, a mikor hallja vala, hogy ott van az Úr, magára vevé az ingét (mert mezítelen vala), és beveté magát a tengerbe.   
A többi tanítványok pedig a hajón menének (mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire), és vonszszák vala a hálót a halakkal.    
Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér.   
Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, a melyeket most fogtatok.   
Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, a mely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló.  János 21:6-11