Az apostolok 153 hala.

Figyelem!
Olyan természetbúvárokat keresünk, akik el tudnak igazodni a halfajokban (családokban inkább). Egy fontos, evangelizációhoz készülő kutatáshoz kellenek ezek az adatok:
Felszállt Simon Péter, és kivonta a hálót a partra, a mely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és nem szakadozott a háló.   Jn 21,11     


A fenti igében 153 halat említenek, és bizonyos feltevések szerint 153 halcsalád létezik a földön, a vizekben. Jézus nyomatékosan felszólít bennünket, hogy hirdessük az evangéliumot minden népnek, nemzetnek, teremtménynek. És ezt több helyen is a halászathoz kapcsolja, tehát feltehetően 153 halcsaládot kell megközelítenünk és befogni a hálóba. Utána pedig beszállítani Isten Királyságába, ahol tanítványokat kell nevelnünk belőlük.

Magával a halászattal kapcsolatban annyit szeretnénk még mondani, hogy kutatásokba fogtunk. Minden halfajt egyedi módszerekkel kell halászni. Tehát nem foghatunk úgy kardhalat, ahogyan szardíniát. A kardhalak különben is a tenger bizonyos pontjain foghatóak csak, és a szardíniák is. Sőt, az évszakot és az időszakot is ki kell választanunk rendesen. Néha különleges kiegészítőkre is szükség van (terelő szonarok pl.).

És így van ez az emberek halászatával is.
Rá kell állni egy vagy több célcsoportra. A célcsoportokat fel lehet osztani rengeteg alcsoportra.
A főcsoport valószínűleg öt ágazatból áll:
Ipar, mezőgazdaság, tudomány, társadalom és kultúra.
Tehát mindenkinek a saját nyelvén kell elmondani az evangéliumot, különben nem érti meg.  Egy rockzenészt máshogyan közelítünk meg, mint egy hentest. És ott, ahol a hentest találjuk, biztosra vehető, hogy nem fog egy balettáncos a hálóba kerülni, hacsak nem véletlenszerűen (az Úr akaratából).

Tehát erről szólna a kutatásunk. Mert a népeket úgy kell nézni, mint a tengereket (ez is bibliai). A keresztények a halászok, és a halászok szinte soha nem járnak a tenger ugyanazon pontjára, kivéve ha szorosokról, átjárókról, ívóhelyekről stb... van szó. Mint pl. az aluljárók, csatlakozási pontok (Őrs Vezér tere pl.), pályaudvarok stb...
Ki kell pécézni azokat a helyeket, ahol az emberek gyülekezni szoktak, és pontosan abban az időpontban odamenni, amikor csoportosulások vannak. Azok a halászok, akik csak kimennek valahová, leeresztik a hálójukat, majd felhúzzák, nem fognak szinte semmit. Mert nincsenek tisztában a Biblia útmutatásaival. Nincsenek célzott területeik, és ezáltal a véletlenszerűségre hagyatkoznak.

az aeropágusok gyülekezési helye


Pál apostol is becélozta magának azt a közeget, amit meg szeretett volna nyerni Krisztusnak, mint pl. Athénban. És ezek az Aeropágusok voltak, és areopágita valamiféle bírót vagy törvényhozót jelent. És amikor felelősségre vonták "plágium" miatt, ezt felelte nekik:   Mert mikor bejártam és szemléltem a ti szentélyeiteket, találkoztam egy oltárral is, melyre ez volt írva: Ismeretlen Istennek. Akit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én nektek.  Csel 17,23
Tehát kivetette azt a szerkezetet a vízbe, ami egyben tartotta a halrajt, és lecsendesítette őket a meghallgatásra. Pál tehát előadta, hogy ő éppen erről az ismeretlen Istenről akar előadást tartani; meg is térítette az areopágita Dienest, ami nyilván nagy dolog volt, mert a társadalom úgynevezett köztiszteletben álló tagja volt, akinek bizonyára mérvadó volt a véleménye.

Evvel csak azt akarjuk mondani, hogy nekünk is hasonlóan kell eljárnunk, szinte mindenhol. Meg kell találnunk azokat a kötődési pontokat, amik egyeznek az evangéliummal és a célcsoport látásával, szokásaival.


Az afgán hegyek közötti vad és állig felfegyverkezett népeket biztosan nem tudnánk megtéríteni a nyúltenyésztőkre hangolt mondatainkkal. Hanem ott fegyverekről kellene elődadást tartani, és megtalálni az összefüggést az ő fegyvereik és Isten fegyverei között. És elmagyarázni nekik, hogy Isten fegyverei nem testiek, nem fizikai fegyverek, hanem szellemiek, mert nem test és vér ellen van harcunk. Aztán persze valószínű, hogy futnod kell az életedért, mert harcos emberek nemigen tolerálnak olyan témájú beszédeket, amik kétségbe vonják az ősi fegyvereik jogosságát.


Nos... természetbúvárokat keresünk. Akik kiválogatnák nekünk a 153 halcsaládot, ha igaz a feltevésünk a 153-as számmal kapcsolatban.

Áldjon meg az Úr ebben.

KMA adminisztráció



------------------------------------------------------------------------

Utólagos bejegyzések:

Isten nincs kötve módszerekhez, tehát nincsenek abszolút szabályok sem.

------------------------------------------------------------------------


174 féle halcsaládot fedeztünk fel a wikipédia hasábjain, de találtunk közöttük olyanokat is, amik egymásra hasonlítanak (pl. pontyok)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Halcsal%C3%A1dok
Tehát keresünk olyan embereket, akik értenek ehhez.
Legyen áldás a kutatásodon (és küldd át nekünk).


Abroncshalfélék
Acestrorhynchidae
Acropomatidae
Ajakoshalfélék
Alestidae
Algaevő pontyfélék
Alvógébfélék
Ammodytidae
Anacanthobatidae
Angolnafélék
Anostomidae
Aplodactylidae
Apteronotidae
Aracanidae
Aranymakrahal-félék
Arapaimidae
Árgushalfélék
Árnyékhalfélék
Ateleopodidae
Bathylaconidae
Bikafejűcápa-félék
Bóbitásfejűek
Botiidae
Bölcsőszájúhal-félék
Bőröndhalfélék
Catostomidae
Cepolidae
Cheilodactylidae
Chilodontidae
Chironemidae
Chlopsidae
Cirrhitidae
Citharinidae
Colocongridae
Cretoxyrhinidae
Csontosnyelvűhal-félék
Ctenoluciidae
Curimatidae
Cynodontidae
Csíkfélék
Csőrösszájúhal-félék
Csövescsőrű-félék
Csukafélék
Derichthyidae
Dinichthyidae
Díszsügérfélék
Doktorhalfélék
Elektromoskéshal-félék
Elevenszülő fogaspontyfélék
Erythrinidae
Farkasheringfélék
Folyamirája-félék
Fövenyhalfélék
Fűrészesrájafélék
Fűrészfogú sügérfélék
Gébfélék
Gibberichthys
Gömbhalfélék
Gurámifélék
Gyíkfejűhal-félék
Gymnuridae
Harcsafélék
Háromtüskésfélék
Hegedűrája-félék
Hemiodontidae
Heringcápafélék
Heringfélék
Heterenchelyidae
Hexatrygonidae
Hiodontidae
Holdhalfélék
Hypopomidae
Íjhalfélék
Ingolafélék
Kajmánhalfélék
Kalászhalfélék
Kanalastokfélék
Kardinálishal-félék
Kékcápafélék
Késhalfélék
Korállszirtihal-félék
Korbácsoshal-félék
Kövicsíkfélék
Kraemeriidae
Küllőfélék
Kölöntefélék
Labeoninae
Labirintkopoltyús halak
Laposfejű halak
Latidae
Latridae
Lazacfélék
Lebiasinidae
Leptochilichthyidae
Lepényhalfélék
Lotidae
Lövőhalfélék
Macskacápafélék
Makrélafélék
Mélytengeri viperahalfélék
Microdesmidae
Moringuidae
Moronidae
Muraenesocidae
Murénafélék
Myrocongridae
Nettastomatidae
Nyálkáshalfélék
Nyelvhalfélék
Nyestcápafélék
Nyilascsukafélék
Odacidae
Ogcocephalidae
Óriásharcsafélék
Papagájhalfélék
Parodontidae
Pikófélék
Platytroctidae
Plotosidae
Pócfélék
Polymixiidae
Pomacanthidae
Pontyfélék
Pontylazacfélék
Pörölycápafélék
Pristigasteridae
Prochilodontidae
Psilorhynchidae
Rasborinae
Repülőhalfélék
Rhamphichthyidae
Rhyacichthyidae
Rombuszhalfélék
Rókacápafélék
Sasrájafélék
Serrivomeridae
Sertésfogúhal-félék
Siklóangolna-félék
Simacápafélék
Skorpióhal-félék
Sokúszóscsuka-félék
Sörtefogúfélék
Sphoeroides
Sternopygidae
Sundasalangidae
Sügérfélék
Sünhalfélék
Synaphobranchidae
Szalonkaangolna-félék
Szardellafélék
Szárnyas csikóhalak
Szekercelazacok
Szíjhalfélék
Tarfejűhalfélék
Tarponfélék
Tengeri angolnafélék
Tengeripérfélék
Tepsifejűharcsa-félék
Tigriscápafélék
Torpedócápa-félék
Tőkehalfélék
Tömlősszájúhal-félék
Törpeharcsafélék
Triacanthodidae
Tűhalfélék
Tündöklőhalfélék
Tüskésmakréla-félék
Tüskésrájafélék
Urolophidae
Üvegsügérek
Valódi tokfélék
Valódi rájafélék
Vérteshalfélék
Vitorláshalfélék
Xenisthmidae
Zacskósharcsafélék
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Halcsal%C3%A1dok 

 

Az egyik KMA tag beküldött levele (Sz. Anikó):
Kedves Tesók, én úgy hallottam a történetet, hogy a Genezáreti tóban van ennyi halfaj. De amúgy a fejtegetésetek nagyon jó. Éppen aktuális nekem is.