Ha kell, a háztetőről kiáltom, hogy Jézus él!

Get Adobe Flash player

Legújabb cikkek

Ima ügyfélkapu


Istenugyfelszolgalata2

Az evangelizálás titkai

------------------------------------------------------------------------------------------
 
"Az evangelizálás titkai" a sikeres evangelizáció titkait fogja kutatni

------------------------------------------------------------------------------------------

Az első videó érdekessége, hogy bemutatja, milyen könnyű a hitről beszélgetést kezdeményezni.
A második videó: Nemzeti vágta Budapesten 2011 (hatalmas, kétnapos népi ünnepség). Mindenki ott volt - csak a keresztények nem. Mindenki hirdette saját "evangéliumát", még azok is, akiknek nem volt semmi mondanivalójuk. Elindultunk tehát, hogy megnézzük, hány keresztény szervezetbe botlunk bele. Nem fogod eltalálni hogy hányat találtunk két nap alatt. Pedig ez az éves ünnepség lehetne az egyik legnagyobb alkalom arra, hogy nyíltan hirdessük az Urat, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.


"Az evangelizálás titkai" téma nem újkeletű. Már több cikkünk jelent meg evvel kapcsolatban, és most szeretnénk összegezni az elhangzottakat, sőt kibővíteni új információkkal és videókkal. A lényeg az, hogy most elkezdjük az egészet gyakorlatba vinni. Bemutatjuk azok véleményét is, akik az élvonalban vannak, és sikeres vagy sikertelen élményeik vannak az emberhalászattal kapcsolatban.

Tehát emberhalászat a jó kifejezés. A bibliából vettük. Mk 1:17
A biblia a szimbólumok tárháza, szinte nincs benne mondat szimbólumok, vagy szimbólikus jelentés nélkül.
Ha halászatról beszél, az azért van, mert az evangelizálást a halászat módszereivel hozza kapcsolatba, tehát a halászat módszereit használva lehetünk igazán sikeresek.



Evezz a mélyre (mondta Jézus), és vessétek ki hálóitokat fogásra!" Simon így felelt: "Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat." S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. Luk. 5:4-7

Tehát egy célzott helyre kell kimenni (az Úr útmutatásai alapján).
A mélyben kell halásznunk, nem a sekélyes, mindenki által elérhető partokon.
Nem egy-két hal fogása a cél, mert az Úr hatalmas fogásokat ígért és mutatott be.
Nem is a halászat a cél, hanem a halfogás. Kijárunk ugyanarra a helyre, rutinszerűen előadjuk hétről-hétre ugyanazt a műsort, és nem fogunk szinte semmit. Mert nincs meg az Isten vezetése a munkánkban, csak a megszokott módszert követjük, nem Isten Szent Szellemének a mozgását. Mert a bibliai módszer az mindig egyedi. Soha nem olvastunk a bibliában olyasmit, hogy állandósítani lehetne bármilyen módszert, ledarálni ugyanazt a műsort és hazamenni. A bibliai példaképek állandó mozgásban voltak és mindig valahol máshol bukkantak fel (mint a halászok a tengereken).

A továbbiakban rövid videórészleteket (állandó feltöltés alatt) is be fogunk nektek bemutatni a sikeres evangelizációs módszerekről.
A sikeres evangelizáció titkait eddig ezekben a dolgokban ismertük fel:
1: Szemtől szembe való evangelizáció, ahol kettesével mentek, és a Szent Szellem útmutatásai alapján adod át mindenkinek azt az üzenetet, amit Isten abban a pillanatban közölni szeretne az illetővel. Ez az evangelizáció egyik legkreatívabb formája, mert teljesen személyre szabott válaszokkal kell előállnod. Csak hosszú évek munkája alatt tudod tökéletesíteni. A legtöbb gyülekezet kerüli ezt az evangelizációs formát, mert ezen a területen van a legnagyobb (szellemi) támadás (de ezen a területen születnek az igazi evangelisták).
2: Célcsoportok megközelítése az evangéliummal. Ez a célzott csoport lehet bármi: prostik, metálosok, diszkósok, szegénynegyedek lakói, börtönök stb... Minnél jobban be tudsz célozni egy csoportot, annál nagyobb eredményre lehet számítani. Lényegében a halászok is általában egy bizonyos halfajtára mennek ki, évszaktól függően. Makréla, ton, tőkehal, szardínia stb... mindegyik halfajta halászata egy külön halfogási technikát követel. (ebbe egyszer mélyebben bele kellene menni)
3: Szembesítesz egy tömeget az igazsággal (nézd videót itt alul).

Eszközök: Sikeresnek bizonyult (de mára elavultnak hitt) eszközök: utcai performánsz, dráma, tánc, pantomim, zenei performánszok (pl. rap), gyülekezeti hetilapok, szórólapok, utcai vásárokon való részvétel (standokkal), utcai fesztiválokon való részvétel, filmvetítések stb... Ezeknek az eszközöknek évről évre meg kell újulniuk, rá kell hogy legyenek hangolva a mostani kor eseményeire és gondolatvilágára. A lényegük az, hogy segítsenek sok embert megközelíteni, vagy sok embert csődítsenek össze az üzenetünk átadásához.


Miért volt sikeresnek mondható az IMPACT NOW (Budapest) evangelizációs  kampány?
1: Korszerű volt, tartalmában és megjelenésében.
2: A segítők ki voltak tréningezve: megrohanták a nézősereget, és imádkoztak az emberekért, beszédbe elegyedtek mindenkivel, akit el tudtak kapni (a szemünk előtt gyógyult meg egy gördeszkás kibicsaklott lábfeje).
3: Jézus mint gyógyító és szabadító lett hirdetve, és nyilvánosan imádkoztak MINDEN betegségért vagy állapotért.
4: Kreatív volt, érdekes dolgokat mutatva fel mint tánc, zene, dráma stb...  Több Impact Now videó a KMA honlapján (14 videó)



Ezen a videó részleten bemutatjuk az evangelizáció legfontosabb eszközét: az összecsődítés tudományát. Kell találnod valami olyan eszközt, ami összecsődíti az embereket, különben az üres térnek, a levegőnek fogsz prédikálni. Wilkerson itt kihasználta az ötvenes évek légkörét, és egy trombitát fújatott meg egy szegénynegyed közepén (a bronxi gettóban). A lakosság akkor lábalt ki egy világháborúból, és a trombita hangja akkoriban még az álomszuszékokat is kiugrasztotta az ágyból.
A négyperces videó utolsó részében Wilkerson bemutatja az egyénre szabott üzenet átadását is. Mert messziről odakiabálni üzeneteket az embereknek viszonylag könnyű. De amikor szemtől szembe állsz valakivel, akkor kezdődik igazán a harc. Ezt hívja a biblia az ördöggel való birkózásnak.  A teljes filmet megnézheted itt  (A kés és a kereszt)


Ez az evangelizáció sikeres lehetett volna, mert alkalmazkodott a mostani idők követelményeihez (ez ritka mint a fehér holló a mai kereszténység köreiben). De.... nem volt igazán jól megszervezve, az aktív segítők is kevesen voltak. A tánc csoportnak legalább öt tagból kell állni ahhoz, hogy csoportról beszéljünk. De ennek ellenére követendő példát nyújtottak más evangelizáló csoportok felé.


Minden idők legjobb evangelizációs csapata a szubkultúrák felé.
T.R.U.C.E. (3 videó, lejátszólista), Nicky Cruz, a volt bandavezér vezetésével.
Bandatagokat, gyilkosokat, prostikat, drogosokat térítenek meg, sőt azokat látod énekelni, táncolni, persze megváltozott élettel.
Mert ezt mondja az Úr: ÉN MINDENT ÚJJÁ TESZEK!


Melyek a legnagyobb hibák, amit mindenképpen ki kell küszöbölnünk:
1: A megkérdezettek idáig azt hozták fel leginkább, hogy el kell kerülni azt a látszatot, hogy egy szektához tartozunk. Mert e kereszténység az semmiképpen nem egy szekta, hanem az élő Isten népe.
2: Másodsorban említenénk a megújulás hiányát, ami visszavezethető a kreativitás hiányára is. A világ állandóan újul, változik körülöttünk. Tehát nem egy magunkra szabott evangéliumot kell hirdetni, hanem egy olyat, amit a világ meg is tud érteni, vagyis az ő nyelvezetükön van hozva. Ami rá van hangolva a mostani eseményekre, az emberek gondolkodásmódjára.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
ÚJ! NICKY CRUZ (Videó hamarosan)
ÚJ! REPÜLJ KICSIM, REPÜLJ (e-book, vagyis online könyv, ami a "Kés és kereszt" történetét mondja el a bandavezér szemszögéből.
Jön! Bemutatunk olyan működő evangelizációs módszereket, amelyek nem csak hogy működnek, hanem eddig a legjobbnak bizonyultak.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megjegyzések (állandóan bővül):

A háló: manapság sokan használnak a halászatban nylon hálókat, amelyek láthatatlanok a halak számára. Ezt az észrevételt érdemes lenne tovább boncolgatni.
A halak: a halaknak megvan az a "rossz" tulajdonságuk, hogy nem akarnak hálóba kerülni (vannak kivételek itt is). Tehát mindent elkövetnek, hogy nemcsak a hálót, de a bárkákat is elkerüljék. Ezért fontos az, hogy legalább a háló legyen láthatatlan a számukra. Azok a csoportok, akik nagy csindarattával vonulnak ki a terekre, már eleve légüres teret kreálnak maguk körül, még mielőtt belefognának bármibe is. A halászok a tengeren lényegében csapdába csalják a halrajokat. Ez a tereken való csoportos evangelizáció csak akkor lehet sikeres, ha biztosítják előbb a halak tömeges megjelenését a bárka körül. Tavi és folyami horgászok ezt "etetésnek" hívják. Olyan étket dobálsz a vízbe, amit bizonyos halak szeretnek. Emlékszem, kiskoromban iszappal kevert kenyeret dobáltunk a duna-ágba, egyik este. Másnap reggel az a rész nyüzsgött a pontyoktól, és sokat fogtunk. Az evangelizációs csoportok tehát kizárólag akkor tudnának sikeresen evangelizálni, ha előbb olyan figyelemfelkeltő műsorokat adnának le, ami odavonzza a járókelőket (Istendicsőítő dalok sajnos nem tartoznak ezek közé). Régebben a pantomin aratott nagy sikereket, de a gyülekezetek elhanyagolták ezeket a kifejezési formákat, és manapság szinte egyetlen gyülekezet sem veti be Istentől kapott  kreativitását a harcba, hanem szigorú emberi vezetés és okoskodás alá helyezett mindent. Az egyház megkövesedett, és ezáltal elvesztette minden rugalmasságát, pont egy olyan időszakban, ahol már csak a rugalmasság működik. Kivonulnak, leeresztik megmerevedett hálóikat, és jönnek -szinte óramű pontossággal- a gúnyolódók. Azok a gyülekezetek, akik viszont párosával küldenek ki mindenfelé embereket evangelizálni, szinte soha nem találkoznak a gúnyolódók e hatalmas seregével, mert minden lépésüket az Úr vezeti, tudják hogy kihez kell odamenni és mit kell mondaniuk. Szerintünk ez az evangelizálás legklasszikusabb példája, ami állandóan működik, és aki ezt nem használja, ott kevés a megtérő ember is.
Célcsoportok: Pál apostol is becélozta magának azt a közeget, amit meg szeretett volna nyerni Krisztusnak, mint pl. Athénban. És amikor felelősségre vonták "plágium" miatt, ezt felelte nekik:    
Mert mikor bejártam és szemléltem a ti szentélyeiteket, találkoztam egy oltárral is, melyre ez volt írva: Ismeretlen Istennek. Akit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én nektek.  Csel 17:23
Evvel csak azt akarjuk mondani, hogy nekünk is hasonlóan kell eljárnunk, szinte mindenhol. Meg kell találnunk azokat a kötődési pontokat, amik egyeznek az evangéliummal és a célcsoport látásával, szokásaival.
Azonosulás: nem a magunk evangéliumát hirdetjük és nem magunkhoz szabjuk az embereket. Pál apostol zsidó lett a zsidónak, görög a görögnek, törvényenkívüli a törvény nélkül lévőknek. Mindeneknek mindenné lett, hogy megnyerjen némelyeket. Mit kell ehhez még hozzátenni?


Az alábbiakban interjúkat adunk közzé, a frontvonalon munkálkodó evangélistákkal.

Online TV: A keresztényeknek bátorításra lenne szükségük, mert az emberek nem mennek csak úgy ki az utcákra, Jézust hirdetni.
K. Mariann: Ezért nagyon fontos a gyülekezeti élet. Ezen belül a példamutatás a legfontosabb. Mikor bekerültem a gyülibe, még az evangéliumot sem tudtam elmondani, ráadásul nem is tudtam még, hogy  MI VAN A BIBLIÁBAN, MIK AZ AJÁNDÉKAINK, viszont láttam, hogy a többiek mit csinálnak, és amikor akartam, mehettem velük evangozni, vagy bármilyen más "programban" részt vehettem, de  SOHA NEM ERŐLTETTEK SEMMIT. Ma már ezt tudom, hogy nem lehet programként csinálni.

Online TV: És akkor még kell Isten vezetése is.
K. Mariann: Igen, ez az egyik legfontosabb dolog, de az Ige hallása nélkül nem halljuk Isten vezetését, de ha  mégis így mennek ki, akkor törvénykezővé és ítélkezővé válnak, ami sokkal rosszabb, mert a kereszténységet ezzel fogják azonosítani. A legfontosabb, hogy minimum PÁRBAN!!, ahogy Jézus Krisztus mondta, persze, vannak helyzetek /ezt én sokszor csinálom:)/, hogy egyedül is megosztom az evangéliumot.

Online TV: Ezért kellene olyan videókat csinálni, ahol az evangelizálás titkait fednénk fel.
K. Mariann: Minden evangélizálás más, NINCS KÉT EGYFORMA BESZÉLGETÉS,  viszont a magja a beszélgetésnek a Jó Hír átadása. Lehet felvenni egy-két evangot, de minden embernek más és más a személyisége. Én azt csináltam, hogy amivel tudtam azonosulni, azt bele vettem az én beszélgetéseimbe is, de nem szó szerint, hanem a helyzetnek megfelelően. Szent Szellemnek kell vezetni a beszélgetést, de ahhoz, nekem kell Vele kapcsolatban lennem.:)  Az Ige ott van a szívemben /ez folyamatos, tehát nem kell teolgusnak lenni:)/ nekem ami a legjobban működik, hogy  KÉRDEZEK!!!! Nem beszélek kijelentő mondatokban, hanem úgy teszem fel a kérdéseket, hogy Ő VÁLASZOLJA MEG AZ IGAZSÁGOT.  Például: Szerinted fontos, hogy az embert úgy szeressék ahogy van? A választól teszem mindig függővé,hogy mi legyen a következő kérdésem, de  NAGYON FIGYELEK ISTENRE, HOGY MIT KÉRDEZZEK:)  A válaszok alapján tudok tovább menni.
.... a lényeg, hogy nem nagyon élek lelki életet, mert mindenkinek u.az a problémája: feltétel nélküli szeretet, Isten hiánya. Tehát nekem erre felé kell terelgetni a beszélgetést, hogy Jézus Krisztust végre  a középpontba állíthassam.:)
.... SOHA NEM VITATKOZUNK!! Csak beszélgetünk!!!!

Online TV: Melyek azok a hibák, amiket soha nem szabad elkövetni.
K. Mariann: Szeretjük őket úgy ahogy vannak, nem a bűneikben látjuk őket, hanem  ISTEN SZEMÉVEL LÁTOM A BŰNÖST!!!
... a két (evangelizáló) embernek szellemi összhangban kell lennie. Mind ezek előtt, pedig  IMA!!! Enélkül meg ne mozduljanak, mert csak cselekedet program lesz és nincs ott Isten tekintélye a helyzetben.:)
Online TV: Az evangelizálás az szinte teljesen fizikai cselekedet, ami viszont a szellemiben gyökerezik.
K. Mariann: Igen, ez így van, de mire megértettük mi is, sok idő telt el.:)  De a szellemivel győzzük le a fizikait, hiszen az van felette és nem fordítva.:) Efézus 6:13-tól:) A szellemiben már győztesek vagyunk eleve. 
.... a fizikaiban csak addig vagyunk gyengék, amíg szellemileg meg nem értjük a szellemi "mivoltunkat", vagyis mivel ruházott fel Isten, ki Ő nekünk, mit mond nekünk a helyzetekben és mit tett értünk, és akkor az Ő tekintélyével tudunk bemenni a fizikai helyzetekbe ÉS ÉLVEZZÜK AZ Ő GYŐZELMÉT A HELYZETEKBEN, AHOVÁ Ő KÜLDÖTT BE!!!!:)

Online TV: Ti példamutatóan teszitek a dolgotokat, tehát valahogy meg kellene írni/jeleníteni a ti módszereteiket.  
K. Mariann: Mindenkinek a rendelkezésére állunk. Nem akarunk semmit megtartartani magunknak, hiszen ingyen kaptuk és ingyen adjuk:)



Egy baptista gyülekezet küldte be ezt a helyzetjelentést, egy utcai rendezvény alkalmából:
A pavilont (ahol keresztény filmek is mentek egy nagy monitoron) illetően az az elsődleges tapasztalat, hogy a világi emberek nem jönnek oda és nem nagyon állnak meg, nem kérdeznek semmit, illetve ha meglátják, hogy miről van szó, elsietnek, nem érdeklődnek. Van bennük egy vallásos előítélet, ami keményen dolgozik. Emiatt nem lehet csak úgy állni a pavilonban, mintha könyveket árulnánk, hanem ki kell menni az emberek közé. Én ezért készítettem szórólapokat, ami az evangéliumot tartalmazta, és egy kis ajándékkal, egy csomag rágóval odamentem az emberekhez és átadtam nekik a rágót a szórólappal együtt, közben röviden el is mondtam az evangéliumot. A legtöbb ember ezt elfogadta, de voltak olyanok is, akik nem álltak meg. A pavilon háttérnek, bázisnak jó volt, illetve a Szeretetszolgálat részére gyűjtöttük a cipős dobozokat, így a karitatív tevékenység keretén belül sikerült az evangéliumot is hirdetni. Az a véleményem, hogy az emberek rendkívül közömbösek és bizalmatlanok, emiatt a régi formák már nem működnek, le vannak járatva, valami teljesen újra lesz szükség. Leginkább jelekre és csodákra. Jézus is azt mondta, hogy ha az emberek nem látnak jeleket és csodákat, nem hisznek. Ennek az az oka, hogy az embereket már mindenki megmarketingelte, mindennel elhitette, ezért nem hisznek a szavaknak. Az az alapvető hozzáállásuk, hogy mindenki be akarja csapni őket. Sokan nem akarták elhinni, hogy a rágó ingyen van, azt kérdezték, hogy mit kell azért csinálni, hogy rágót kapnak. Érdekes volt, ez jellemzi az  embereket. Nagyon kell Isten ereje, hogy lássák az emberek, hogy önzetlenül akarunk segíteni és tudunk adni. Üres beszéddel már nem lehet ezt a generációt elérni. Látvánnyal sem, csak, ha tényleg felmutatsz valamit. O. Csaba, Vác


ISTEN ÜGYVÉDE (ez te vagy, vagy te lehetsz)

Az evangelium hirdetés lényege az, hogy odamész valakihez, és átöleled Isten szeretetével, mert erre van szükség. És elmondod azokat a szavakat, amit Isten abban a pillanatban szeretne neki mondani. Isten ügyvédeként lépni fel tehát, bemenni a (szellemi) börtönökbe, kijelenteni az őröknek (szellemi hatalmasságoknak), hogy ennek a rabnak ki lettek fizetve az adósságai, és addig el nem jönni, amíg a kiváltottat magaddal nem viheted. Ha a kiváltott persze nem akar veled menni az más. De kizárólag az alázat, a szeretet és az együttérzés tudja csak meghozni azt az áttörést, hogy egy rab meglássa rajtad azt, hogy valóban Isten küldötte vagy.



Ez az evangelizációs téma nagyon kiterjedt lesz, ez még csak a bevezetés.
Szóval látogass el ide máskor is.

 

Hozzászólások: csak azokat jelentetjük meg, amelyek hozzájárulnak a téma kibontakozásához.

alt