Téma: könyv a keresztény roma művészetekről

Kedves pásztorok, vezetők, testvérek és látogatók.

A KMA (Keresztény Művészeti Alapítvány) indíttatva lett bizonyos kiadványok létrehozásában, és ebből kifolyólag arra is indíttatva lettünk, hogy ezt megírjuk nektek, mert fontos dolgokról van szó, ami a teljes kereszténység figyelmét megérdemli.

Hogy a közepébe vágjunk már az elején, arról lenne szó, hogy hogyan tudnánk együttesen felmutatni a világnak a keresztény értékeket. Mert fontos lenne ebben az ördög által erősen leuralt világban a keresztény értékek előtérbe hozása, hangsúlyozása és aktiválása a művészetek által is. Mi erre vagyunk elhívatva, ez az alapítványunk alapítói okiratának a szerves része*** (nézd legalul).

Mi lenne az első lépés?
Szeretnénk egy A3 nagyságú könyvet forgalomba hozni, ami kilistázza a keresztény művészeket. Ez egy sorozat lenne, és a roma zenészekkel ls festőkkel kezdenénk a sort.




A kiadvány céljainak ismertetése:
A legfőbb célunk a romák meglévő tehetségeinek a felszínre hozása ismertető könyvek és evvel párhuzamos rendezvények által. Ez a könyv az első lépés egy olyan úton, ahol a roma művészetet egyenesen a társadalom közepébe fogjuk behelyezni. A keresztény hit a roma kultúra szerves része, ez visszatükröződik szinte minden művészeti ágazatban, tehát a célunk ennek láthatóvá tétele.
Másodlagos cél pedig a rejtett talentumok aktiválása, ami a könyveink által törhetnek a felszínre, hiszen a roma nép egy büszke, érvényesülni akaró nép. Ha az érvényesülés módját egy keresztény közegből nyújtanánk nekik, az tartósabb lenne egy rövid fellobbanásnál, mert a keresztény közösségekhez tartozók bizonyítottan tartalmasabb életet élnek, hiszen a bibliai életformának erős erkölcsi elvárásai vannak a tagokkal szemben. A könyv és a körülötte felsorakozott keresztény értékek aktiválni fogják a még rejtett talentumokat is, felbátorítva a szemlélőket is arra, hogy ki merjenek lépni a hitük által, és meg merjék valósítani azt, amire el vannak hívatva. Mert a népünk arculatát a
művészetek tudják erőteljesen és befogadhatóan közvetíteni, tehát ha támogatjuk a fiatal tehetségeket, akkor kaput nyitunk mindenki felé. Vagyis fel tudunk mutatni olyan közös és egyéni értékeket, amelyek eddig el voltak rejtve mindenki elől.



A kivitelezés:
Méret: A3.
A borító az vastag papír, és a lapok is elég vastagok lesznek, hasonlóan a gyerek könyvekhez. Ez megkönnyíti a lapozást, a könyv élettartalma tízszeresére nő, van neki egy nagyon igényes és stabil kisugárzása.
A könyv 20-40 lapból állna, hatalmas fotókkal díszítve. Tehát sok látnivaló, kevés (de elegendő) szöveg. Ez azért ésszerű, mert amíg valaki hallgatja a zenét, ami a pendrive-on van (ez csatolva lesz), addig gyönyörködhet a fotókban. 
A könyvhöz szeretnénk tehát egy pendrive-ot is csatolni, ami olyan mint egy bankkártya. Ezeket 120 ft-ért lehet venni és a felületük benyomtatható.

     
Az ötletet a KMA találta ki, és már van több érdeklődő.


Mi a kiadvány fő üzenete a roma közösségnek/társadalomnak:
Minden ember hatalmas értékeket hordoz magában. A közösségek és a társadalom dolga az, hogy ezek láthatóvá váljanak. Erre egy nagyszerű lehetőség nyílik a jelenlegi pályázatokon keresztül, és ezeket a lehetőségeket ki kell aknázni. Meg fogjuk mutatni a roma közösségeknek, mekkora ereje van annak, ha a népcsoportjuk legjobbjai (a kreativitás terén) együttesen kerülnek rivaldafénybe. A keresztény kultúra képviselői, ahol az érdek háttérbe szorul, és az ember lett a fontos. Ha ez a könyv a célcsoport kezébe kerül, akkor nyitva az út a roma értékek megismerése felé. Olyasmi, mint Pápai Joci az Eurovíziós dalfesztiválon. Jött és győzött. Nem úgy, hogy első lett, hanem úgy, hogy százezrek kezdték felismerni a cigány társadalomban rejlő erőt és értékeket. Tehát ha valaki megszerzi a könyvet, akkor egyből olyan információhoz jut, ami bevezeti őt egy eddig rejtett vagy részben rejtett világba. A tervezett kiadvány által tehát új út nyílik a roma értékek megismerése felé. A cél az, hogy minél többen csatlakozzanak a romák felzárkózási projektjébe, mert ez mindenki érdeke. Ezt úgy tudjuk megoldani, hogy a könyv megjelenése után talentum vadász eseményeket fogunk szervezni, a fellelt talentumokat megpróbáljuk aktivizálni és a közösség javára fordítani. Tehát a projekt már az előkészítésében és a megvalósulás pillanatában egy példaképe lesz a roma és nem-roma egyének, szervezetek és közösségek közötti együttműködésre.
A tevékenység elsősorban a roma kultúra aduászát mutatja be képileg és hanganyagon (csatolva lesz a könyvhöz egy névjegykártya alakú pendrive, amin a bemutatott művészek hanganyaga lesz hallható). Ebben a művészeti kategóriában szinte nincs is negatív kitevő.
A második fele a könyvnek pedig a festészettel foglalkozik, ami szintén egy roma sajátosság. Az ilyen mértékű szín-tobzódást, a gyermekien egyszerű formákat és alakzatokat csak olyan népcsoportok tudnak létrehozni, akik a lelkületükben is gyermekek tudtak maradni. És a Biblia szerint ilyeneké az Isten Országa is (Márk 10:14).
A könyvön keresztül tehát bemutatjuk a roma tisztaságot, lendületet, az általuk elképzelt álomvilágot, a töretlenséget, az élni akarást, a szépség meglátásának adományát, és egy új élet iránti vágyódást.

A művészeti alkotások az ember lelkéből törnek elő, sokszor nagyon mélyről. Ezért van az, hogy akár egy írástudatlan ember is lehetne a világ egyik legjobb zenésze vagy festője. Tehát mindez azzal járul az előítéletek oldásához, hogy bemutat egy ellenkező képet, mint amit a közvélemény tart maga elé a romákról. Pápai Joci példájának eredményeképpen százezrek kezdték felismerni a cigány társadalomban rejlő erőt és értékeket. Mert nem elsőnek kell lenni, hanem embernek kell lennünk és azt bemutatnunk mások felé. Csak ekkor fog feloldódni a sok, most még fennálló előítélet.

Bemutató (ha a projekt megvalósul):
Könyvbemutatót fogunk rendezni az ország több részén, mozikban, színházakban, művelődési házakban. A könyvbemutatókat a könyvben szereplő zenészek fellépésével lehetne kombinálni, ha ez nem megoldható, akkor meghívni egy Istendicsőítő vagy evangelizációra szakosodott zenekart.

A kiadvány és a köré csoportosuló rendezvények hatása:
Elsőnek említenénk a könyvet magát. Lenne egy olyan könyv, ahol a keresztény, ma is élő és elérhető keresztény művészek fel vannak sorolva, meg vannak képileg és hanganyagban jelenítve. Tehát ha valaki megszerzi a könyvet (ingyenes lesz), akkor egyből olyan információhoz jut, ami bevezeti őt egy eddig rejtet vagy részben rejtett világba. Mert nincsen olyan keresztény, aki ismerné az összes tehetséges roma zenekart. De ha a könyv a kezedbe kerül, akkor nyitva az út a roma értékek megismerése felé. Olyasmi, mint a Pápai Joci az Eurofesztiválon. Jött és győzött. Nem úgy, hogy első lett, hanem úgy, hogy százezrek kezdték felismerni a roma társadalomban rejlő erőt és értékeket. Mert a művészet az egy Istentől adatott képesség, ami képes olyasmit is kiábrázolni, ami szinte elképzelhetetlen. Gondoljunk itt a filmekre vagy festészetre.
Picasso félperc alatt odakanyarított, olajágat tartó galambjai bombaként robbantak be a világ tudatába, pedig ő nem volt még keresztény sem (legalábbis nem voltak erre utaló jelek).

Egyszóval a kiadványunknak (ami egy sorozat első része csak), összetartó hatással lehet a kereszténységre. Egy olyan kiadvány, ami aktiválja a keresztényeket az összefogásra, egymás munkájának a tiszteletére, használatára, elismerésére, hovatartozástól függetlenül. Aktiválni fogja a még rejtett talentumokat is, felbátorítja a félénk keresztényeket arra, hogy ki merjenek lépni a hitük által, és meg merjék valósítani azt, amit Isten beléjük helyezett. Mert a kereszténység arculatát a művészetek tudják befogadhatóan közvetíteni, tehát ha támogatjuk a fiatal tehetségeket, akkor kaput nyitunk a világiak felé Isten üzenetével. Vagyis fel tudunk mutatni olyan közös és egyéni értékeket, amiket az ördög oly sikeresen tudott eddig elrejteni a nem-hívők elől.


          



Miért éppen a romákat részesítjük előnyben?
Senkit nem részesítünk előnyben. Azt az utat részesítjük előnyben, amit az Úr mutat. Mindenki és minden keresztény művészeti ág sorra fog jönni.

A magyar romák helyzete:
A romák hitélete szorosan a kereszténységhez kötődik, de sok közöttük a nem-hívő és a kereszténységből kisodródott egyén. Ezeket az embereket is el kell érni, mert a keresztény roma közösségekhez tartozók bizonyítottan tartalmasabb életet élnek, hiszen a bibliai életformának erős erkölcsi elvárásai vannak a tagokkal szemben. A másik meg az, hogy kereszténynek lenni az egy elhívatás, és ha ezt egy egyén megkapja, élete végéig ki fog tartani mellette, főleg akkor, ha a gyülekezete biztos talajon áll. Tehát szinte életfontosságú a gyülekezeti élet támogatása és fejlesztése, ami kiterjed az új tagokra is. Mert új tagok akkor lesznek, ha a gyülekezeti élet dinamikája a falakon kívül is láthatóvá válik. Ez pedig evangelizációval és a keresztény kultúra ismertetésével és terjesztésével érhető el. Egyetemes, mindenki által elérhető keresztény kultúra csak akkor állhat elő, ha az erőteljesen és állandóan támogatva van az egyetemes kereszténység által.

  

Hogyan tudsz csatlakozni:
Fontos lenne a pásztorok helyeslése vagy csatlakozása.
Három dolgot tehetsz: nem válaszolsz, helyesled a dolgot vagy csatlakozol (támogatod imával, reklámmal és/vagy anyagilag).

Elérhetőség:
Keresztény Művészeti Alapítvány (KMA)
Mobil:   
info (kukac) kma-hu.com
 

Ui: ezt a felhívást küld tovább, kérlek

 

***Részletek a KMA alapító okiratából:
Keresztény művészek támogatása, elsősorban művészi pályájuk elején, Keresztény művészeti alkotások (elősorban filmek és zenei alkotások) megvalósulásának elősegítése, megjelenítése illetve közzététele az interneten.
Keresztény művészek közös fellépésének, alkotásának támogatása és elősegítése.
A keresztény örömhír terjesztésének elősegítése művészeti alkotások finanszírozása, támogatása, adományok által.
Összegyűjteni és összefogásra, közös fellépésre és alkotásra ösztönözni a keresztény művészeket elsősorban együttműködés útján/által.
Kezdő művészek számára elérhető támogatási formák kidolgozása.
Az Alapítvány céljainak megvalósítása érdekében az alábbi, a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló cél szerinti közhasznú tevékenységeket folytatja (számozás az 1997. évi CLVI. tv. 26. § c) pontja alapján): nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés.
Ennek keretében főként képességfejlesztés, segítségnyújtás bármely művészeti ág – de különösen a zene, tánc, színművészet, filmezés és fotográfia - területén kreativitásra törekvő keresztény fiataloknak az Alapítvány által támogatott ilyen irányú tevékenységbe való bevonásuk és alkotóműhelyek szervezése révén.
Kulturális tevékenység
Ennek keretében főként audiovizuális alkotások terjesztésének, közzétételének támogatása, részvétel művészeti és művészeti értékeket is bemutató rendezvényeken (pl. fesztiválok, kiállítások) amelyeken bemutatjuk az Alapítvány tevékenysége mellett az Alapítvány által támogatott illetve segített művészeket.

    

 

 





Ne add fel!

NE ADD FEL!


Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak [ ... ]

Tovább...
TE OTT! NE BÚJKÁLJ AZ ÚR ELŐL!

TE OTT! NE BÚJKÁLJ AZ ÚR ELŐL!  

Tovább...
Újjászületett keresztény vagy?










Újjászületett keresztény vagy?
Néha [ ... ]

Tovább...