ISTEN SOHA NEM ADJA FEL (a fekete bárányt)
David Wilkerson
Fordítás: KMA, 2011.

"Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?" (Lukács 15:4)

Jézus itt egy olyan bárányról beszél, aki az akolban, a nyájban volt.
Tisztán jelképezi Krisztus nyáját, amely jól táplált, és amelyet a jó pásztor vezet.
Mégis, amikor ez a bárány elveszett, a pásztor utánament, hogy megkeresse.
Figyeljük meg, mit mondott Jézus a pásztorról: "elmegy az elveszett után, mígnem megtalálja azt".
Isten soha nem adja fel senkivel kapcsolatban, aki Hozzá tartozik és eltéved.
Sőt, inkább utánamegy, hogy megtalálja azt a bárányt, átöleli és visszaviszi a többihez.
Más szavakkal: odáig süllyedhetsz a bűnben, hogy a pokol kapuit súrolod, s Ő még mindig megy utánad és vár rád.
Dávid ezt így írta le: "Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy." (Zsoltárok 139:8)
Mindannyian ismerjük ezt a kifejezést: "pokol az élet."
Ez igaz azokra nézve, akik menekülnek Isten elől.
Az ő "ágyuk a Seolban" egy rettenetes, szörnyű állapotban van.
Fogva tartja őket a bűn, s olyan messze kerülnek az Úrtól, hogy a végén egy élettelen álomba merülnek, amit egy gyötrő félelem kísér, mely ezt suttogja: "Egyre mélyebbre süllyedsz a pokol felé.
Istenhez már nem is térhetsz vissza."
Krisztus üzenete azonban ez: "Lehet, hogy a Seolban vetettél ágyat, de nekem te nem vagy túl mélyen a bűnben ahhoz, hogy lenyúljak érted és karjaimba zárjalak."
Mikor a pásztor megtalálja az elveszett, megsebesült bárányt, a karjaiban viszi azt haza.
Utána odahívja barátait és szomszédait, mondván: "Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala." (Lukács 15:6)
Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem kilenczvenkilenc igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre. (Lukács 15:7)